Ahol a vulkáni működés találkozik a gépi tanulással és a mesterséges intelligenciával!
A kutatómunkát a résztvevő intézményekben megvalósuló képzések, workshopok, valamint együttműködő ipari partnerek támogatják. A doktoranduszok a befogadó intézményükben végzett munkájuk mellett 5-7 hónapot két további intézményben töltenek kutatással, hogy minél szélesebb körű tapasztalatokat és ismereteket szerezzenek.
A 4 356 827 euró össztámogatású projektből az ELTE 509 808 euróval részesül. Az ELTE TTK Kőzettan-Geokémiai Tanszéken és a Számítógéptudományi Tanszéken két doktorandusz folytat kutatást, és emellett szakembereink további kutatási feladatokban is közreműködnek. Az ELTE hozzájárulását az interdiszciplináris fókusz teszi egyedivé, a projektben a vulkanológia és a mesterséges intelligencia nemzetközi szinten elismert ELTE-s szakértői, Harangi Szabolcs és Lukács András, valamint az ELTE-n is oktató Lukács Réka, az MTA-HUN-REN CSFK PannonVulkán Lendület Kutatócsoportjának vezetője dolgozik a kutatási és képzési célok megvalósításán.
A magyar szakemberek által koordinált doktori témák Olaszország legaktívabb és legveszélyesebb vulkánjait (Etna, Campi Flegrei), valamint térségünk legfiatalabb vulkánját (Csomád) állítják a középpontba. Az itt várható kutatási eredmények általánosan is hozzájárulhatnak a vulkáni kitörés előrejelzés és veszélykezelés pontosságához, valamint módszertani fejlesztéseket is megalapozhatnak.
A projekt nyitó konferenciáját 2026. február 5–6-án Perugiában rendezték meg, mindhárom magyar szakember részvételével. A doktori pozíciók nemzetközi pályázat keretében nyerhetők el, a jelentkezések már zajlanak. A első doktorandusz workshopot 2026 őszén az ELTE szervezi, témája a tervezett kutatások módszertani és kulturális aspektusai (Research Culture), ezen belül olyan témákkal, mint a nyílt adat kezelés, a mesterséges intelligencia helye a tudományokban, a döntéshozók szerepe természeti veszélyhelyzetekben és az etikus publikálás.
Az ELTE szakembereinek közreműködésével megvalósuló projekt erősíti a nemzetközi kutatási együttműködéseket, támogatja a különböző tudományterületek integrációját, és elősegíti az élvonalbeli, korszerű technológiai eszközökre épülő, innovatív tudományos munkát, ami a szándék szerint a hazai fiatal szakemberek számára is ösztönzően hat.
További információ a REALISE projektről, annak weboldalán: realise-dn.eu
Realise
Realise
0
/
0
0
/
0