Kubovics Imre professzor 100 éves

2025.11.10.
Kubovics Imre professzor 100 éves

2025. november 7-én az ELTE Természettudományi Kara méltó módon ünnepelte Kubovics Imre professzor, egykori dékán és a magyar földtudomány kiemelkedő alakja 100. születésnapját, amelyen Kubovics Imre személyesen jelen volt. Az ünnepségnek a Kari Tanácsterem adott otthont, ahol kollégák, tanítványok, barátok és tisztelők gyűltek össze, hogy közösen köszöntsék fel, valamint idézzék vissza a professzor gazdag szakmai és emberi örökségét.

Az ünnepséget a házigazda jogán Kacskovics Imre dékán nyitotta meg, aki köszöntőjében hangsúlyozta, hogy Kubovics Imre életútja nem csupán tudományos eredmények sorozata, hanem példamutatás az emberi tartásban, a közösség iránti elkötelezettségben és az oktatás iránti szenvedélyben. Beszédében kiemelte, hogy

Kubovics professzor dékáni időszaka alatt a Kar új lendületet kapott,

és olyan intézményi struktúrákat alakított ki, amelyek ma is meghatározzák működésünket. Hozzátette, hogy bár nem mindenki dolgozhatott vele közvetlenül, öröksége ma is érezhető, és inspirációt jelent a jelenlegi oktatói és hallgatói közösség számára.

Ezt követően Mádlné Szőnyi Judit geológus, az ELTE rektorhelyettese köszöntötte a résztvevőket, kiemelve, hogy Kubovics Imre professzor intézményformáló munkássága és vezetői szerepe meghatározó volt az ELTE történetében. Hangsúlyozta, hogy a professzor nemcsak tudományos kiválóságával, hanem emberi értékeivel is példát mutatott. Ezenkívül személyes emlékeket is megosztott a jelenlévőkkel, mivel Kubovics professzor egykori diákja volt.

Michaletzky György professzor, egykori dékán, személyes emlékeit osztotta meg, felidézve, hogy Kubovics Imre mindig nyitott volt az új ötletekre, és támogatta a fiatal kutatókat. Beszédében hangsúlyozta, hogy a professzor vezetőként nemcsak irányított, hanem inspirált is.

A Magyarhoni Földtani Társulat nevében M. Tóth Tivadar szólt az ünneplőkhöz, és elmondta, hogy Kubovics Imre nemzetközi kapcsolatai és tudományos publikációi jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar geológia nemzetközi szinten is elismertté váljon. Kiemelte, hogy a professzor munkássága hidat teremtett a hazai és külföldi kutatók között.

A laudációt Harangi Szabolcs tanszékvezető mondta el, aki bemutatta Kubovics Imre tudományos életművét. Elmondta, hogy oktatói munkássága során generációkat nevelt a geológia szeretetére. Hangsúlyozta, hogy a professzor nemcsak tudós volt, hanem mentor és közösségépítő is.

Az ünnepség különlegességét az adta, hogy Kubovics Imre professzor személyesen jelen volt,

és meghatottan hallgatta a sok szép visszaemlékezést és köszöntést. Beszédében megköszönte a figyelmet és a szeretetteljes szavakat, majd felidézte, hogy életében az egyetem mindig központi szerepet játszott. Elmondta, hogy a mai napig minden újságcikket félretesz, amelyben az ELTE TTK-ról olvas, mert számára az intézmény nemcsak munkahely, hanem szellemi otthon volt és maradt.

Az ünnepségen Kubovics professzor szülőfaluja, a szlovákiai Nagymácséd polgármestere, Dagmar Kosnáčová is köszöntötte a jelenlévőket, és megható szavakkal emlékezett meg a település büszkeségéről, aki egész életében hű maradt gyökereihez.

A rendezvény zárásaként Kacskovics Imre dékán jelképes ajándékot adott át Kubovics Imrének: egy Madarassy István Kossuth-díjas ötvösművész által készített bronzplakettet és egy emléklapot. A hivatalos programot pezsgős köszöntés és állófogadás követte, ahol a résztvevők kötetlen formában oszthatták meg további emlékeiket és történeteiket.

Megtiszteltetés volt, hogy a Kar közössége együtt köszönthette Kubovics Imrét 100. születésnapja alkalmából.