GIS-day 2022 az ELTE TTK nyílt napján

2022.11.17.
GIS-day 2022 az ELTE TTK nyílt napján

2022. november 16-án került megrendezésre a GIS-day 2022. Ezen a napon a világ számos pontján a GEOINFORMATIKA (GIS) kerül a középpontba (erről bővebben ITT olvashat). Színes előadások, bemutatók hangzanak el ilyenkor az érdeklődők számára. Így volt ez most az ELTE-n is, ahol a Földrajz Tanszékek szervezésében, telt ház előtt zajlottak a bemutatók, részben a jelenlegi hallgatóink, részben az érdeklődő középiskolások előtt akik a Nyílt Nap miatt épp jókor voltak jó helyen .
Az eseményt Telbisz Tamás (ELTE Természetföldrajzi Tanszék) nyitotta meg. Az előadások sorát Kozics Anikó (ELTE és Magyar Természetjáró Szövetség) kezdte, aki a természetjáráshoz kapcsolódó térinformatikai elemzésekről és fejlesztésekről beszélt. László Péter (Budapest Közút) nemes egyszerűséggel arról beszélt, hogy “Minden út a térinformatikához vezet!
Tóth Róbert (ESRI Magyarország) szuggesztív erővel magyarázta el, hogy miért is jó “Geográfusnak maradni egy IT cégnél”.  Deák Márton (ELTE és Lechner Tudásközpont) pedig arra világított rá, hogy a téradatok és a térinformatika milyen fontos szerepet játszanak az építészeti tervezés világában is.
Mindezt Skobrák Ferenc és Mrsan Tamás lézerszkenner és drón bemutatója követte, ez utóbbi eszköz repülése természetesen már kint az Északi és Déli tömb között zajlott.

Az eseményhez kapcsolódó képgalériát az alábbi linken tekintheti meg: ITT