Borostyánba zárt álskorpió Magyarországról

Az álskorpiók rendje a pókszabásúak osztályába tartozik, jelenleg nagyjából 3700 leírt fajjal. E kicsiny ízeltlábúak megjelenése a skorpiókéra emlékeztet, melyektől egyebek mellett az utótest jellegzetes méregtövisének hiánya, valamint igencsak apró, néhány milliméteres testméretük különbözteti meg őket. Valamennyien ragadozók, önnön mérettartományukban elérhető, kicsiny ízeltlábúakkal (pl. atkák, ugróvillások) táplálkoznak. Az álskorpiók legősibb ismert képviselője a földtörténet devon időszakából származik, a rend fosszilis leletanyagainak többsége világszerte borostyánzárványok formájában ismeretes.

Az álskorpió-zárványt tartalmazó ajkait-darab (fotó: Novák János)

Egy kutatócsapat, melynek Novák János (ELTE, Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék), Szabó Márton (Magyar Természettudományi Múzeum, Őslénytani és Földtani Tár) és Ősi Attila (ELTE, Őslénytani Tanszék) is a tagja volt, nemrégiben egy, a késő-kréta korú (86,3-83,6 millió éves) ajkai borostyánkövek egyikében felfedezett ősi álskorpiót publikált a Cretaceous Research nevű szakmai folyóirat hasábjain.

A borostyánkő az egykor élt növények megkövesedett gyantája, melyben sok esetben őrződnek meg kisebb-nagyobb állati és növényi részek, ezek az ún. zárványok. Az ajkait néven ismert borostyántípus az egykori ajkai (Veszprém vármegye) kőszénbányászat egyik „mellékterméke” volt, és a helyi szénbányászat 2004-es megszűnése óta különleges ritkaságnak számít. Az ízeltlábú-zárványokat tartalmazó darabokat évek óta publikálják, eddig előkerültek pókok, bogarak, darazsak, kétszárnyúak és csótányok zárványai is. Az ajkai kőszén egyébiránt más ősmaradványokban is rendkívül gazdag, ismert innen hatalmas mennyiségű puhatestű-fosszília, de gerincesek, köztük dinoszauruszok maradványai is.

A kis borostyándarab vágás és csiszolás után (Novák et al., 2024 után módosítva)

A most leírt álskorpió-zárvány egy, a tudományra nézve új fajt képvisel, melyet Ajkagarypinus stephani névre kereszteltek a kutatók. A névadás a lelőhelyre és Szabó István amatőr ősmaradványgyűjtőre utal, aki a zárványtartalmú ajkaitdarabot felajánlotta a tudomány számára. István a kis gyantadarabot még 1997-ben gyűjtötte az ajkai kőszénmeddők egyikén.

• A zárvány sajnos nem teljes, az állat utóteste szinte teljesen hiányzik. A rendelkezésre álló morfológiai bélyegek ennek ellenére elegendőek voltak ahhoz, hogy az ajkai álskorpiót tudományra új fajként és új genuszként írjuk le. – mondta Novák János, a kutatás vezetője, az ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszékének kutatója.

Az Ajkagarypinus stephani holotípusa (Novák et al., 2024 után módosítva)

Az ilyen aprócska zárványok vizsgálata rendkívül körülményes. A pár centiméteres borostyándarabot a Rennes-i Egyetem munkatársa, Manuel Brazidec műgyantába ágyazta, alakra vágta, óvatosan megcsiszolta, majd nagy teljesítményű fotómikroszkóp alatt fényképezte. A Bécsi Természettudományi Múzeumban Christoph Hörweg ugyancsak elvégezte a példány mikroszkópos fotózását. Mindezek mellett a gyantadarab megjárta a hamburgi DESY (Deutsches Elektronen-Synchrotron) szinkrotronkamráját is, ahol a benne ülő álskorpiót 3D-s modellként szkennelték be Jörg U. Hammel, Danilo Harms, Ulrich Kotthoff és Constantin Mey, a tudományos publikáció társszerzőinek közreműködésével. A szakmai konzultációba Mark Harvey ausztrál álskorpió szakértő is be lett vonva, aki egyben az álskorpiók kutatásának világszerte legelismertebb szakértője.

Az Ajkagarypinus stephani szinkrotron-felvételei (Novák et al., 2024 után módosítva)

Az Ajkagarypinus stephani a Garypinidae álskorpiócsalád tagja, melynek ma élő tagjai főleg a világ trópusi és szubtrópusi területein élnek (pl. esőerdőkben, félsivatagokban és tengerparti élőhelyeken), jellemzően nedves avarban, fakéreg vagy kövek alatt fordulnak elő. Az ajkai ős-álskorpió a Garypinidae család eddig ismert második legidősebb képviselője. Az új faj ajkai kőszénmocsárban való jelenléte izgalmas adalék az itteni ősi ízeltlábú-fauna kompozícióját illetően. A mai álskorpiók egyes képviselőire jellemző a nagyobb állatokba kapaszkodás révén való terjedés (forézis), így elképzelhető, hogy az egykor egy szigetvilág részeként létezett ajkai kőszénmocsárba is hasonlóan juthattak el ezek a kis pókszabásúak.

A dinoszauruszok árnyékában rejtőzködő Ajkagarypinus stephani (Szabó Márton alkotása)

• Munkánk nem csak az ajkai borostyánokban megőrződő ízeltlábú-zárványok tudományos potenciáljára hívja fel a figyelmet, de arra is rávilágít, hogy az amatőr ősmaradványgyűjtőkkel való sikeres együttműködés olykor komoly tudományos eredményekben végződhet. Nekünk ez különösen fontos, hiszen múzeumi gyűjteményekben csupán néhány fióknyi ajkaitunk van, összesen ennyiből gazdálkodhatunk, így a magángyűjteményekben fellelhető, zárványtartalmú ajkait-példányok bármelyikére kincsként tekintünk. – tette hozzá Szabó Márton, társszerző, a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa.

Az ajkaitba zárt ősi álskorpió immár a Magyar Természettudományi Múzeum őslénytani gyűjteményét gazdagítja. A kutatások tovább folynak az újabb és újabb ajkait-zárványok vizsgálatával, hiszen a múzeumi borostyánpéldányok még több tucat, leírásra váró ízeltlábút tartalmaznak. A kutatást a Magyar Dinoszaurusz Kutatócsoport (ELTE), a Német Elektronszinkrotron (DESY, Hamburg) és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatta.

Novák János, Szabó Márton