Elhunyt Dank Viktor, az Általános- és Alkalmazott Földtani Tanszék professzora

2022.01.20.
Elhunyt Dank Viktor, az Általános- és Alkalmazott Földtani Tanszék professzora

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Általános és Alkalmazott Földtani Tanszéke nehéz szívvel búcsúzik egykori professzorától Dr Dank Viktortól. Nehéz a búcsú, mert sziporkázó humorával, hamiskás mosolyával, nagy tapasztalatával, bölcsességével nagyon mélyen beágyazódott az ELTE FFI geológus-közösségébe.

1960-tól kezdve egészen 2008-ig (csaknem fél évszázadon át) ő oktatta a Kőolajföldtant a geológus hallgatóknak s bár csak részfoglalkozásúként tanított, hisz az iparággal mindvégig szoros maradt a kapcsolata, éreztük, hogy az EGYETEM,- így csupa nagybetűvel - mindennél fontosabb volt számára. Ez a kettősség: az oktatás és a gyakorlati, ipari kutatásirányítás folyamatos összekapcsolódása tette minden óráját igazán hitelessé. A gyakorlati nyersanyagkutatás fortélyait úgy tudta prezentálni, hogy hallgatói tátott szájjal figyelték minden mondatát. Nem beszélve kifogyhatatlan történeteiről, amelyekkel – mindig jó arányban – fűszerezte az esetleg száraznak tűnő szakmai részleteket. Talpraesettséget, jóértelemben vett ravaszságot, a „soha ne add fel” filozófiáját, a munkában kitartást, a vezetésben bölcsességet s mindenek felett emberséget lehetett tőle tanulni. És persze, a szakmát.

 A ’90-es években, amikorra a szénhidrogénföldtan egykor egységes tárgya már feldarabolódott, amikor már külön-külön tárgyként oktattuk a medencefejlődést, a szervesanyag érését, a migráció lehetőségeit, a tárolókőzetek tulajdonságait, a különféle szerkezet-fejlődési, hőtörténeti-, süllyedéstörténeti modellező  programokat, azért a jóval korábban, 1983-ban megjelent  Dank Viktor-féle vaskos Kőolajföldtan jegyzetbe belelapozva továbbra is mindig kiderült, hogy az abban lefektetett alapelvek mit sem változtak, s bár a kollektiv tudás bővült, a módszerek bonyolultabbak, meg jóval hatékonyabbak lettek, azzal a bizonyos jegyzettel a kézben ezek között is jobban el lehetett igazodni.

A Tanszék ragaszkodott hozzá, hogy ameddig, bírja, ameddig van hozzá kedve, Ő legyen az, aki a geológus hallgatókat a Curriculum kezdetén bevezeti a szénhidrogénföldtan rejtelmeibe. Szerette ezt a feladatot és a hallgatók is szerették az óráit, szerették, hogy elkísérte őket azokra a tanulmányi kirándulásokra, ahol láthattak igazi fúrótornyot, megismerkedhettek a kutatás rendszerével, a mintatárolás fontosságával s ahol megtapasztalhatták, mennyire tisztelik/szeretik lelkes professzorukat a kutatás sűrűjében küzdő „hétköznapi” geológusok… akik maguk is többnyire egykori hallgatói voltak.

82 éves volt, amikor ő maga kérte mentsük fel a további óratartások kötelezettsége alól – ereje teljében hagyta abba s adta át a stafétabotot volt tanítványának Dr. Pogácsás Györgynek.

Az oktatás mellett sohasem szűnő aktivitással igyekezett számos más formában is segíteni az ELTÉ-n folyó szénhidrogénföldtani oktatást.

Egyik fő alapítója volt az 1996-ban, egykori tanítványaival összefogva létrehozott Papp Simon Alapítványnak, amely az elmúlt 25 év alatt, az egyre szükülő állami támogatást kipótolva a MOL mecénási tevékenységének  köszönhetően tette lehetővé az oktatás színvonalának fenntartását/bővítését.

Sok mindenért mondhatunk köszönetet neki, de amiért a leghálásabbak vagyunk az a személyes példa, emberségből, jó kedélyből, az élet tiszteletéből és szeretetéből. Gazdag élettörténetének mozaikjait szórakoztató formában előadott történeteiből ugyan megismerhettük, megható volt mindezt most 2021-ben összeállított „rövid önéletrajzát” olvasva egészben látnunk.

Felesége, Vera asszony, jóvoltából kaptunk ebből a „rövid” életrajzból mi is egy példányt, s megható volt az életrajz végén az alábbiakat olvasni:

„Ezt, az igazán rövid összefoglalót egy hosszú pályafutásról, azért írtam meg, hogy ha akad valaki majd, aki a szakma nevében búcsút venne tőlem, annak ne kelljen fáradoznia az adatok keresgélésével.”

Még ezzel is segíteni igyekezett, nekünk! Kicsit lejjebb jól ismert kissé szarkasztikus humorával azt írja:

„Persze nem minden adatot írtam bele, de nem akarom, hogy unalomba fulladjon a temetési aktus attól, hogy olyan hosszú. Azt sem lehet tudni, hogy akkor meleg lesz-e, vagy hideg, mert az is befolyásolja ám az idő múlásának érzékelését. A temetésre való összejövetel, amúgy meg úgyis arra szolgál, hogy rég nem látott kedves ismerősök találkozzanak, elbeszélgessenek, örüljenek annak, hogy ők még élnek és aggódva találgassák, hogy vajon kinek mondja majd az égi kvízmester, hogy kérem a következőt?” 

A jelek szerint Dank professzor úr, kedves jó Viktor bátyánk, íme derűs lélekkel készült az égi hatalmaktól érkező behívó átvételére. Bizonyosan megértette, hogy izgalmas kalandokban bővelkedő hosszú földi zarándoklatának lezárulta azt jelzi: a továbbiakban már odaát van rá szükség. Igaz, családját, akik mindvégig áldozatos és óvó szeretettel vették körül, most itt kellett hagynia, de odaátról egy másik dimenzióból szemlélve a világot, mindent megértve, ugyanúgy szeretheti őket, mint eddig s mi is reménykedhetünk benne, hogy ha bölcs gondolatait felemlegetjük, szakmai hagyatékát megőrizzük; szellemisége, emberi példája az ELTÉn is még sokáig velünk fog maradni!

Dank Viktor saját magáról összeállított "rövid" önéletrajza ITT olvasható.